Nem k�rd�s, a Red Hot Chilli Peppers eddigi munk�ss�g�val be�rta mag�t a nagy pop/rock-t�rt�nelemk�nyvbe, m�gpedig igen elõkelõ helyre. Ami innentõl k�vetkezik, az m�r csak jutalomj�t�k, most �ppen k�t lemezre val�. Megkaphatj�k ugyan �jra, hogy �gyes dalszerzõk, hogy tehets�ges zen�szek, �s hogy m�g mindig �gy illenek �ssze õk n�gyen, mint az �ra fogaskerekei. De hogy fent tudj�k-e tartani a figyelmet 2x14 sz�m alatt?

A v�lasz: igen �s nem. Igen, mert ezek a dalok (kev�s kiv�tellel) val�ban meg�llnak a saj�t l�bukon. �s nem, mert k�t lemezen az ilyen st�lus� pop/rock sz�mok nem �rv�nyes�lnek. Ha mondjuk a (az RHCP-hez zenei �s bar�ti �rtelemben is k�zel �ll�, de az�rt j�val atrakt�vabb) Mars Volta kiadna egy dupla albumot, az egyr�szt f�lig zajokb�l �llna, de tal�n �vet is futna le, m�g a Stadium Arcadium csak egy kiss� hull�mos vonal.

Azzal, ha most kiemelek dalokat, saj�t magamat c�folom. De m�gis: a Desecration Smile alapj�n teljesen vil�gos, hogy az RHCP mi�rt merte megcsin�lni ezt az albumot: v�gzetes erejû rock-sl�ger. Vagy, ha a Turn it Again-t n�zz�k, ami mesteri st�lus�tv�zet; southern blues, funky, rock. Vagy a Jupiter lemez k�zep�n pattog� Turture Me, amiben hovatov�bb egy zeneoktat� terembe val� refr�n a korona, mondjuk abb�l van sok ezen az albumon. De nem csak abb�l. P�ld�ul a Wet Sand befejez�s�re szavakat sem lehet tal�lni. De az m�r egyenesen pof�tlans�g, hogy m�g a zenemaratont z�r� Death of a Martian is t�k�letes.

Sz�val �gy �llunk, �s r�ad�sul igaz�n azt sem lehet mondani, hogy ez a lemez rock. Az RHCP m�r r�g�ta nem az a funk-rock d�g, mint a kezdetekben volt. Ez tal�n annak is k�sz�nhetõ, hogy Frusciante egy olyan, lebegõ agy� git�ross� v�lt, akinek a kez�ben ott van az eg�sz 70-es �vek. Sokszor v�gtelen�l primit�v, de mindv�gig �szt�n�s, �s kifejezõ, amit csin�l. Tal�n �nc�l�nak is lehet nevezni, �s sokan teszik is. Bizony�ra igazuk van. De mi�rt lenne m�s, egy kih�v�sokat keresõ, milliomos rock-szt�r?